Lakhelyem

István városa lett lakhelyem
Megmutatom miért szeretem
Régi utak
Eltérítik hegyoldalak

És ha nem sikerül mégsem
Fölmásznak rá köveken
Nem állnak meg őrhelyen
Rég nem állt itt senki sem

Tova mennek emelkednek
Fittyet hánynak tengerszintnek
Tova fel meg nem állva
Nem érdekli, maga mögött mit is hagyva

Felfutnak a hegytetőre
Magyar zászlót az idő tépte
Most épp nem lengedezik
Fáradt múltja így is látszik

Színe kicsit megkopott
Alatt a Duna kanyarog
De az útnak itt sincs vége még
Felváltja egy ösvény

Megy is nem tétován
Kín keservet mutat a kálvárián
Mit egy ember elszenvedett
Megszentelve vele eme helyet

Cipelte a nagy keresztet
Igéje jutalma ez lett
De az élet megy mint az utak
A történelem mellet elfutnak










Le a hegyről
Elég a magaslati levegőből
Fáradt vándor visszanézve
Egy épületbe botlik tekintete


Mely a város fölé magasodik
Kupolája felhőkkel viaskodik
Az utakon poroszkálva elcsigázva
Rájössz, nem is vezetnek Rómába

Előbb utóbb idehoznak
Hogy egy csodát mutassanak
S ha még is elmennél mellette
Megállít a káprázatos naplemente

A vár tövében elcsoszogva
Láthatunk tornyokat megbújva
A táj is megkapó
A víz felszín csillogó

S ha már ott vagyunk menjünk a várba
Járjunk a csodájára
Lovag terem, vagy a harangok felé
Mindegy előbb utóbb a várból kiér





Persze ez még nem minden
Nem csalódsz a város képében
Mint a múltban, ide régóta járnak
Fáradtan lepihennek és itt maradnak

Nem folytatom
Mert nincs annyi idő, napom
Megyek én is, inkább csodálom
Tégy te is így, ajánlom

2011. SZEPTEMBER 3., SZOMBAT

Nincs hozzá fogható

Nyughatatlan lelkemmel útra keltem

Mert bárhol voltam a helyem nem leltem

Én a síkságon nevelkedett gyerek

Furcsa mód mindig vonzottak a hegyek

Lehet hogy csak a véletlennek köszönhetem

De úgy hiszem utam végére értem

Mert a tájba amit találtam szerelmes lettem

Ahol a szemem órákon át legeltethetem

Hanyagságomnak köszönhető talán

Magam a felderítésre manapság szántam rá

Most viszont eljött az alkalom

S amíg meg nem ismerem nem nyugodhatom

Dombok, lankák, gerincek, megismerkedek veletek

Izgalommal a szívemben mint egy kisgyerek

Nincs olyan hogy  amíg a szem ellát

Nem csodálhatsz meg végtelen rónát

Itt gátat sem találsz
Amit áradáskor a víz zúgva bőgve szakít át
Viszont a folyót magasról csodálhatod
Ahányszor csak látom minduntalan beleborzongok
A látványt az teszi tökéletesebbé
Hogy a felhő majdnem a hegy tetejéhez ér
És amikor elered az eső
A víz patakokban hömpölygő
Ott is ahol meder sincs
Folyik az életet adó kincs
Aztán csak úgy hirtelen
Eltűnik egy repedésben
A zápor ahogy jött úgy távozik
Az erdő vízcseppektől a napfényben pompázik
Mintha csak egy angyal volna
Kinek fején csillog a glória

És a naplemente
Azt kívánod, bárcsak véget nem érne
Elfogultságom nem véletlen
Ki látta mindezt megért engem