Idő

Sír az idő, könnyeket ejt.
Nem értünk, a nyárért amit elfelejt.
Nyár után az ősz, őszre tél.
Telik lassan sosem fél.
Az állandó, ami mindig változik.
Az állandó, ami mindig múlik.
Az állandó, ami sosem áll.
Bárhová bújsz rád talál.
Hajlott a háta, nyomja múltnak súlya.
Nehezedik rá világ búja.
Mutatója iránytűje, körbe.körbe jár.
Sem előtted, sem mögötted sosem áll.
Nem néz vissza mélyen hallgat.
Út porának utat mutat.
Csak előre, nem oka az elmúlása.
Menedéke jövőjének újulása.
Miért sietne, csak úgy járja útját.
Levetkőzi világának búja súlyát.
Telik lassan, sosem fél.
Egy biztos, az úti cél.
Mert a célja, hogy sosincs vége.
Felülünk a kerekére, elveszünk a jövőjébe.
Egyedül megy tovább ő.
A nyűhetetlen vasfogú idő.
Vasfogait könnyel mossa.
Eső felhő hordozója.
Csillog rajta nedves varázs.
Mint éjszaka a forró parázs.