Élet

 
Hol folyók hangja zúg,
Árnyéka van a fénynek
Vad sodrás habjai,
Kikötőnkben zenélnek

Horgonyt vetettünk,
Úszáshoz nem értve
Hajónkban ülve,
Biztonságot remélve

Vágyakkal telve,
Lustán heverészve
Ködös tekintettel,
Túlpartot remélve

Nem mozdulva sehová,
Tagadunk félelmet
Felhalmozva magunkban,
Édes élelemet

Életnek vélt valóság,
Nektárt csepegtet
Miben hittél tegnap,
Mára feledted

Valamikor az elménk,
Szürkeségből merített,
Ezáltal szemünk elé,
Fátylat terített

Ködnek véljük,
E szürke leplet
Semmit tevésből,
Mind e közben tett lett

Így éljük fel létünk,
A tudatlanság önfelett
Mintha magának öltött volna,
A butaság testet

S ha jön valaki,
Ki emlékeztet minket
Nem véletlen sorsunk,
S az ember miért született

Unottan nézzük,
Mit akar ez velem?
Várunk egy kicsit,
Hátha csak szellem

A nagy gondolkodó akkor lesz,
Igazi szellem,
Ha csődöt mond bennünk,
Az emberi jellem

Partra költözünk,
Hajónkat felcserélve
Szaladunk fejvesztve,
Bátran a lépre

Mert tudatunk a folyó,
Vad hullám a vére
Bele fulladunk mindannyian,
Hömpölygő levébe

A valaki ki megmenthetne,
Tova tűn, mint szellem
Akit a józanságunk vértje,
Keresztre felkent